Hozzáállás a problémákhoz.

Egyik kedvenc történelem, amit még a Szatmáry Zoltán professzortól (aki 1990-ben volt a KFKI főigazgatója) hallottam egyetemista koromban, majd amikor ott dolgoztam, magam is tapasztalhattam az alap problémát:

A KFKI területét úgy érdemes elképzelni, mint egy magas fallal körülvett nagy erdős területet, ahol az épületek olyan össze-vissza helyezkednek el, mintha egy óriás zsákjából potyogtak volna ki. Az utak köztük meg, mintha egy óvodást kértünk volna meg, hogy kötözze össze a házikókat. A környezet kellemes és szép, az elrendezés pedig szerintem nagyon hangulatos. Ha ebédelni kell menni, akkor kicsit kanyargunk a fák között, hol mókust látunk, hol valami énekesmadarat. Viszont ha a legrövidebb idő alatt kell eljutni az egyik épülettől a másikhoz, akkor bizony át kell vágni az erdőn, és ha sokan vágunk át ugyanott, akkor bizony letapossuk a füvet.

A korábbi vezetés erre a problémára egy sor ellenintézkedéssel válaszolt, kitették a fűre lépni tilos táblákat, amit vagy észrevettek az emberek vagy inkább nem, de sok foganatja nem volt az biztos. Sövényt ültettek, amire az emberek azzal reagáltak, hogy átjárókat tapostak bele. Korlátokat raktak a kritikus helyekre, ami már kicsit hatásosabb volt, ezeket már meg kellett kerülni az embereknek volt, aki jobbról került volt, aki balról, így egy helyett már két helyen taposták le a füvet, de eredményként könyvelhető el, hogy az eredeti ösvényen újra kihajthatott.

Amikor a főigazgatói székbe került a Szatmáry prof. Egy másik megoldást választott. Ahol az emberek átjártak, oda vitetett egy rakat beton járólapot, és a korlát árának a feléből csináltatott egy ösvényt, amin a dolgozók átsétálhattak. Probléma jó időre letudva: az emberek szabályozottan mennek ide-oda, a füvet sem kell újraültetni, és a korlátok / táblák árát is lehet értelmes dolgokra fordítani, pl. ültetni pár virágot az ösvény mellé.

A ma Magyarországa már rég túllépett a fűre lépni tilos táblákon, már ki vannak taposva az átjárók a sövényben a korlátok mindkét oldalán, sőt már biztonsági őrök vigyázzák a korlátokat, sokszor némi baksisért maguk segítik az átmászást (Ezt máshol korrupciónak hívják), és ráadásul számtalanszor látni, hogy azt a néhány törvénytisztelő szerencsétlent baszogatják, akik megpróbálják a kijelölt kerülőúton elérni a céljukat.

Vágyom rá, hogy egy olyan Magyarországon élhessek, ahol ösvény épül két „pont” közé, ha az egyikből a másik törvényesen elérhető, és a biztonsági őrök azért vannak, hogy segítsenek átkelni az ösvényen. Természetesen a tiltott célok irányába indulókat továbbra is szankcionálni kell, de ha egy cél legális, akkor legyen oda könnyű út. Ezzel a korrupció is értelmét veszti, és a polgár is azt érzi, hogy jó itt élni.