4. eretnekség: Köz-Bay

Ez az eddigi legnagyobb tétel. Ebben tornyosul ki az eddigi eretnekségeim lényege.

A köz-Bay szót az közbeszerzés és az e-bay szavak összekombinálásával készítettem. Az alapötlet pedig a két fogalom összekombinálása, és igen egyszerű:

Minden állami tulajdonú vállalat és közület minden beszerzését egy e-bayhoz (vaterához) hasonlatos rendszeren keresztül kell, hogy ellássa. A rendszer a pénzforgalmat pedig kizárólag a NAV által felügyelt számlák közt végezheti!

Az egymondatos ötlet rengeteg kérdést vet fel. 

Kik árusíthatnak ezen a köz-Bay-en? Minden olyan vállalkozás, aki rendelkezik NAV által ellenőrzött számlával. Vagyis minden ma is létező formátumú vállalkozás, közület és minden ember is (akiket ügye a 2. eretnek húzással vállalkozóvá tettünk. Itt kicsit formálódik annak a húzásnak az értelme is)

Kik vásárolhatnak ezen a köz-Bay-en? Minden olyan vállalkozás, aki rendelkezik NAV által ellenőrzött számlával. Vagyis minden ma is létező formátumú vállalkozás, közület és minden ember is (ugye ez most kibővíti az állami kört, de azért kell, hogy mások is vásárolhassanak itt, hogy legyen elegendő tranzakció a rendszeren belül, hogy meg lehessen ítélni, minek mennyi az átlagos ára, illetve a visszajelzéseken keresztül az eladók megbízhatóságát)

Mit lehet venni a köz-Bayen? Az első időkben árút (pl. kréta) és egyszerűbb szolgáltatást (pl. 1 rendbeli mikuláskodás, 1 óra villanyszerelés, 1 nm vakolás), később az összetettebb tendereket is ide költöztetném (erről külön szeretnék írni, mert bonyolultabb). 

Hogyan lehet regisztrálni a köz-Bayre? Akinek van NAV-nál vezetett számlája, az automatikusan (vagy egy online gombnyomással)  ide is regisztrált.
Első gondolatként azt mondanám, hogy külföldi vállalkozások is egy ilyen implicit magyar alvállalkozáson keresztül kell, hogy kapcsolatba kerüljenek a magyar közületekkel, mert ellenkező esetben a rendszer lényege sérül.

Hogyan lehet árut / szolgáltatást feltölteni a köz-Bayre? Magánemberek akárcsak a veterára, ide is egyenként tölthetik fel. Webboltosok számára pedig kell legyen valami tömeges feltöltési interface.

A rendszer fontos eleme az átláthatóság / ellenőrizhetőség. Bizonyos erre hivatott hivatalok, és civil szervezetek ellenőrizhetik, hogy melyik hivatal, mikor mit mennyiért vásárolt. Szóval pl. az atlatszo.hu kaphat jogot arra, hogy az összes hivatal összes beszerzését analizálgassa. Megtudhatják pl. hogy mennyiért utazott / ebédelt valamely közjogi méltóság, amennyiben az a mi pénzünkön történt. Mennyiért vette ez vagy az iskola a krétát, miközben a kréta átlagos ára valamennyi volt a rendszerben. Az árak analízisét a beszerzések elindítása előtt a közhivatalnokok is kötelezően el kellene végezzék (sőt az analízishez segítséget is kérhetnének pl. valami erre tartott hivataltól vagy ezt felvállaló civil szervezettől), már csak azért is, mert a túl drágán való vásárlásért felelőssé tehetőek lennének! X% túlárazás felett már komoly szankciók járnának, a hírnév csorbulása mellett (mert van még magyar e hazában, akinek az is fontos). A lényeg, hogy az átláthatóság a rendszer alappillére (nem pedig esetleges kegy). A nem állami vállalkozások kereskedései természetesen csak az adóhatóság (esetleg bíróság) számára láthatóak.

Ebben a köz-Bay rendszerben az állam feladata a pénzek leosztása a közintézmények számára, és a pénznek elköltésének ellenőrzése.

Próbálom egy példával megvilágítani a dolgot: 

Ma divatos téma az oktatásügy. Lássuk hát, hogyan működne egy oktatási intézmény gazdaságilag EPP országában.

Az EPP-ről elnevezett iskola kap a nagy központi pénzosztásból 100 fabatkát a számlájára, az iskola alapítványa az 1 %-okból kap másik 100 fabatkát, és mondjuk valami szponzor cég vagy a szülők is bedobnak 100 fabatkát. Mindezen összegek az iskola NAV kontrollált számlájára kerülnek. Innen az iskola csak a köz-bayen keresztül vásárolhat. Tegyük fel, hogy szükség van egy kiló krétára, van az iskolának egy már nem használt fénymásológépe (modernizált iskola ez) és fel kell újítani az egyik budit.  A krétára rákeres az erre kiképzett kolléga, látja, hogy a jól bevált márka 1 és 2 fabatka közti áron érhető el. mivel megfontolt és óvatos, az 1 fabatkás melletti vásárlás gombra klikkel pöttyint (azt hiszem a klikket tartalmazó dolgokra allergiás szegény). A fénymásolót lefotózza, kiírja az adatait, meg hogy hány másolást mutat a számlálója. Majd betolja a köz-bay valet szolgáltatásba (itt a köz-bay rendszer automatikusan beárazza és meghirdeti a készüléket, amire simán lecsaphat pl. egy másik iskola vagy egy magángyűjtő). A budi felújítás miatt pedig meglátogatja a beszerzési tender indítása menüpontot. 

A Kovács 13 János Bt. Az állami ellenőrző intézet egyik beszerzési tenderét nyerte meg tavaly. Erre készített egy automatikus elemzést, ami napi rendszerességgel vizsgálja az adónkból finanszírozott intézmények túlárazott költéseit. Csodák - csodája, ma sem tűnik fel a listán az EPP-ről elnevezett iskola.

 

Megjegyzések:

• A nagyobb közbeszerzésekről  (tenderek) egy másik posztban írok.
• Kivételek persze lesznek. Pl a Hadügy az írószerbeszerzését a köz-Bayen kell, hogy intézze, de a tankot azért nem itt vesszük (először még nem).
• A módszer segítségével elkerülhetőek az olyan dolgok, mint pl: 
  http://gepnarancs.hu/2016/02/miert-ragaszkodnak-annyira-a-klik-hez/#.Vsn7k7TPzmy.facebook
  ergo az ötlet Magyarországon soha semmilyen formában nem valósulhat meg. Ha valamiben, ebben konszenzus lesz a tűz közelében ülök közt. 
• A valet szolgáltatás az e-bayen létezik! szíval nem mese, nem ámítás. http://www.ebay.com/s/valet

Vasárnapi boltzár, ami NEM szabad vasárnap, amit én érzek az egésszel kapcsolatban.

Annyian megírták a véleményüket a vasárnapi boltzárról, én se akarok kimaradni.

Én, mint kisember hétfőtől péntekig dolgozom, Szombaton meg iskolába járok, mert valamit tenni kell,  ami élteti a reményt, hogy egyszer majd kitörhetek a kisember létől, és kihúzhatom a kezemet a biliből, amibe mostanában még beleér. Ezeken a napokon reggel 7 körül elindulok, délután 6 körül hazaérek. Nekem vasárnap lenne kényelmes bevásárolni, nem a munka után, amikor fáradt vagyok, és másra sem vágyom mint játszani kicsit a 7 éves kisfiammal, aki 8-tól délután 4-ig rohadt az iskolában, és játszani akar apával. A béna boltzárral elvették tőlem azt a "játékot" is, hogy néha, vasárnap reggel internetes receptek és képek alapján a gyerekkel kitaláltuk, hogy milyen ételt merne megkóstolni, és elmentünk együtt beszerezni a hozzávalókat, együtt elkészítettük, a gyerek megtanult zöldséget hámozni, tésztát gyúrni, megismerte a fűszereket játékos formában. Gyerekkel persze háromszor annyi időbe telik minden, de jó szórakozás volt az egész családnak. A hétköznapba, amikor mindenki fáradt, házi feladatot kell csinálni, fürdeni, aludni ez nem fér bele. 

Hogy valami pozitívat is kiemeljek a botzár hatásai közül, érezhetően kevesebbet költöttünk élelmiszerre az elmúlt 1 évben. Az ok elég egyszerű: a nagy rohanásban egy csomó mindent elfelejtettünk, és mivel nincs idő nézelődni a polcok közt, ritkábban ficcennek be nem tervezett áruk a kosárba.

Átálltunk arra, hogy kb 2 hetente vásárolunk be, hétköznap meló után csak körbefutunk a legközelebbi hiperben, bedobáljuk ami kell, és húzunk haza pihenni. Csak akkor megyünk újra, ha nagyon kiürült a hűtő. Kenyeret pl. idén még egyszer sem vettünk. Helyette az asszony maga süti. A közelünkben kapható kenyereknél jobbat produkál.

A fentiekből látszik, hogy nem rajongok a boltzárárt. Ha rajtam múlt volna, nem lett volna.

Nekem nincsenek olyan ismerőseim, akik a kereskedelemben dolgoznak, így nem tudom megítélni, hogy az ő szempontjukból jó vagy rossz dolog-e a boltzár. Az interneten olvasható hírek alapján őket is megosztja a téma. Kb 8-9 hónapja amikor bevásároltunk, kicsit kifakadt a pénztáros, hogy mennyi pénzt kivettek a zsebéből. Elég egyértelműen tudtomra adta, hogy ő is az ellenzők közé tartozik, de simán lehet, hogy a szomszéd pénztárban robotoló hölgy meg nem.

Most alkalmazottként élek, de életem előző szakaszában kb. 10 évig vállalkozó voltam. Volt egy kis cégem, pár alkalmazottal. Magam is dolgoztam a munkáinkon, beszéltem a megrendelőkkel, ajánlatokat, szerződéseket és számlákat írtam, új munkatársakat kerestem, intéztem a cég ügyes bajos dolgait, gyűjtöttem a papírokat a könyvelőnek. Hipp-hopp elszaladt 13-15 óra a napból, és otthon még vártak a levelek a különböző hivataloktól, hogy a következő napokat is legyen mivel kitölteni. Időnként pedig rám is rám került a sor az adóhivatalnál, amikor berendelnek, hogy megbüntessenek valakinek a vélt vagy valós hibája miatt. Volt, hogy ez a valaki én voltam, volt, hogy a könyvelőm, volt, hogy az adóhivatal, de olyan is előfordult, hogy egy másik cég, akikhez semmi közünk, csak a rövid nevük megegyezik a mienkkel. A hivatalnak csak az volt a lényeg, hogy a büntetést ránk sózzák. Egyik alkalommal, amikor égbekiáltóan igazságtalannak éreztem az eljárást és rákérdeztem, hogy ezt most mégis miért kell, a következő választ kaptam:

"Aki ku**ának áll, ne csodálkozzon, ha b***ni viszik!"

Most vonatkoztassunk el kicsit attól, hogy Magyarországon az adóhivatal így áll a potenciális adócsalókhoz az adóalanyokhoz. Amikor vállalkozóvá válik valaki a mai Magyarországon, akkor bevállalja, hogy amíg a vállalkozása fel nem fut annyira, hogy a menedzsment vigye helyette, addig járhat úgy mint én, és a napi 13-15 óra güri után az adóhivatal még b***ni viszi! 
Hasonlóképp minden szakmának megvannak a maga hátulütői. Az autószerelő vállalta, hogy olajos lesz a keze, a kőműves tudja, hogy időnként fel kell vinni 4 téglát a negyedikre, a kereskedelmi dolgozó meg vállalta, hogy mindent megtesz a vevőért. Ha a vevő olyan, mint én, akkor azt kel megoldani, hogy a vevő tudjon vasárnap is vásárolni.
 
Nem ragoznám a témát, mert nekem semmi problémám a kereskedelmi dolgozókkal. Annál inkább van bajom annak a  "szakmának" a felkent művelőivel, akik a naiv énem szerint azt vállalták, hogy olyan törvényeket hoznak majd, hogy nekünk, az egyszerű hétköznapi embereknek (is) jó legyen. Vagy legalább átlagosan valamivel jobb. Persze a naiv énemet már én sem tudom komolyan venni! A reménykedő énem szerint azok ott fenn azért vannak, hogy valami kompromisszumos megoldást készítsenek, ami senkinek sem tökéletes, de amiben minden érdekelt kap valamit, amivel már ki tud egyezni. Sajnos egyre inkább azt látom, hogy a mai magyar rögvalóságban a kompromisszum az amolyan a kecske is megdöglik és a káposzta is megrothad stílusban valósul meg. A Rossz nyelvek szerint az ilyen esetekben mindig kiderül, hogy az egyik döntnök valami rokona épp temetkezési vállalkozást indított, a másik valami haverja meg a komposztáló bizniszben halmoz megmagyarázhatatlan módon sikert sikerre. Már csak az hiányzik, hogy mi kecskepárti vásárlók az adóhivatal stílusában osszuk ki a káposztapárti eladókat.

 Lássuk hogy nézne ki valami ilyesmi EPP országában:

Mondjuk felmerül az igény, hogy a kereskedelmi dolgozók számára a hétvégi pótlék - szabadnap vonalon kellene kompromisszumot találni. Nem érzem magam elég okosnak, hogy megmondjam, kinek hány szabad vasárnap járjon. De ötletelni tudok, és lazán indítanék valami olyannal, hogy havi 1. vasárnap +50% extra pénzt ér, a második +100%-ot, a harmadik +500%-ot, a negyedik meg elvehetetlen. Esetleg valami gyerektől függő faktort is vinnék a dologba. Sőt szabad szombatokat is adnék, mert a szombat az a nap, amikorra a családi programok jelentős részét szervezik. Felmérném, hogy mivel járna ez?

• A Boltnak el kellene döntenie, hogy ezen feltételek mellett hányszor tud kinyitni.  

• Nekem vásárlónak meg az eddiginél is kevesebb eladó és nyitva tartó pénztár lesz a kompromisszumos veszteségem vasárnaponként. vagy csak minden második Madaras Tecso lenne nyitva, és indulás előtt fél percet el kell töltenem az interneten, hogy megtudjam.mire számíthatok.
• Az is lehet, hogy egy csomó diák kevésbé adósodna el a diákhitelével, mert lenne biztos munkájuk hétvégére,  

Én ezt mindet elfogadható kompromisszumnak érzem, de nem az ÉN számít, hanem MI! Ez kéne legyen a képviseleti demokráciánk sarokköve! Nem szabad ráerőltetni az emberekre valamit még akkor sem, ha ÉN azt gondolom, hogy nekik az jó! Tehát a jót akarok tenni a kereskedelmi dolgozókkal jeligével ellátott ötletemet egy megfelelő gondolkodói csoport elé tárnám, és valahogy kialkudnánk, hogy menny az annyi, és milyen egyéb szabályokhoz kellene még hozzányúlni, hogy kerek legyen az egész.

Itt jön még egy lényeges lépés! Megkérdezném az érdekelteket, hogy hogyan fogadnák az ötletemet! Pl. ha lenne egy erre szakosodott cégem, akkor velük végeztetnék egy reprezentatív felmérést. És ha már elköltöttem egy rakat pénzt a felmérésre, akkor annak az eredményét figyelembe venném. És nem úgy, hogy ha mást mutat, mint amit kitaláltam, akkor titkosítom, mert a temetkezési komposztáló haverok ezt "sugalmazzák".  És itt van az a pont, amikor az ötlet simán elvetélhet. Simán lehet, hogy az érdekeltek nagy része a háta közepére sem kívánja az egészet.

 Jó hosszan körbeírtam a véleményemet, pedig a lényeget idézhettem volna pl. Hofitól is:

"A fejtől büdösödik a láb! Ja a lábfejtől!"

A vasárnapi mizéria számomra egy újabb megerősítés, hogy egymás savazása helyett odafenn kéne rendet rakni, elzavarni a temetkezési  komposztálók komáit és egy új szemléletű modern kormányzást kialakítani olyanokból, akiknek mi egyszerű emberek is számítunk.