Vasárnapi boltzár, ami NEM szabad vasárnap, amit én érzek az egésszel kapcsolatban.

Annyian megírták a véleményüket a vasárnapi boltzárról, én se akarok kimaradni.

Én, mint kisember hétfőtől péntekig dolgozom, Szombaton meg iskolába járok, mert valamit tenni kell,  ami élteti a reményt, hogy egyszer majd kitörhetek a kisember létől, és kihúzhatom a kezemet a biliből, amibe mostanában még beleér. Ezeken a napokon reggel 7 körül elindulok, délután 6 körül hazaérek. Nekem vasárnap lenne kényelmes bevásárolni, nem a munka után, amikor fáradt vagyok, és másra sem vágyom mint játszani kicsit a 7 éves kisfiammal, aki 8-tól délután 4-ig rohadt az iskolában, és játszani akar apával. A béna boltzárral elvették tőlem azt a "játékot" is, hogy néha, vasárnap reggel internetes receptek és képek alapján a gyerekkel kitaláltuk, hogy milyen ételt merne megkóstolni, és elmentünk együtt beszerezni a hozzávalókat, együtt elkészítettük, a gyerek megtanult zöldséget hámozni, tésztát gyúrni, megismerte a fűszereket játékos formában. Gyerekkel persze háromszor annyi időbe telik minden, de jó szórakozás volt az egész családnak. A hétköznapba, amikor mindenki fáradt, házi feladatot kell csinálni, fürdeni, aludni ez nem fér bele. 

Hogy valami pozitívat is kiemeljek a botzár hatásai közül, érezhetően kevesebbet költöttünk élelmiszerre az elmúlt 1 évben. Az ok elég egyszerű: a nagy rohanásban egy csomó mindent elfelejtettünk, és mivel nincs idő nézelődni a polcok közt, ritkábban ficcennek be nem tervezett áruk a kosárba.

Átálltunk arra, hogy kb 2 hetente vásárolunk be, hétköznap meló után csak körbefutunk a legközelebbi hiperben, bedobáljuk ami kell, és húzunk haza pihenni. Csak akkor megyünk újra, ha nagyon kiürült a hűtő. Kenyeret pl. idén még egyszer sem vettünk. Helyette az asszony maga süti. A közelünkben kapható kenyereknél jobbat produkál.

A fentiekből látszik, hogy nem rajongok a boltzárárt. Ha rajtam múlt volna, nem lett volna.

Nekem nincsenek olyan ismerőseim, akik a kereskedelemben dolgoznak, így nem tudom megítélni, hogy az ő szempontjukból jó vagy rossz dolog-e a boltzár. Az interneten olvasható hírek alapján őket is megosztja a téma. Kb 8-9 hónapja amikor bevásároltunk, kicsit kifakadt a pénztáros, hogy mennyi pénzt kivettek a zsebéből. Elég egyértelműen tudtomra adta, hogy ő is az ellenzők közé tartozik, de simán lehet, hogy a szomszéd pénztárban robotoló hölgy meg nem.

Most alkalmazottként élek, de életem előző szakaszában kb. 10 évig vállalkozó voltam. Volt egy kis cégem, pár alkalmazottal. Magam is dolgoztam a munkáinkon, beszéltem a megrendelőkkel, ajánlatokat, szerződéseket és számlákat írtam, új munkatársakat kerestem, intéztem a cég ügyes bajos dolgait, gyűjtöttem a papírokat a könyvelőnek. Hipp-hopp elszaladt 13-15 óra a napból, és otthon még vártak a levelek a különböző hivataloktól, hogy a következő napokat is legyen mivel kitölteni. Időnként pedig rám is rám került a sor az adóhivatalnál, amikor berendelnek, hogy megbüntessenek valakinek a vélt vagy valós hibája miatt. Volt, hogy ez a valaki én voltam, volt, hogy a könyvelőm, volt, hogy az adóhivatal, de olyan is előfordult, hogy egy másik cég, akikhez semmi közünk, csak a rövid nevük megegyezik a mienkkel. A hivatalnak csak az volt a lényeg, hogy a büntetést ránk sózzák. Egyik alkalommal, amikor égbekiáltóan igazságtalannak éreztem az eljárást és rákérdeztem, hogy ezt most mégis miért kell, a következő választ kaptam:

"Aki ku**ának áll, ne csodálkozzon, ha b***ni viszik!"

Most vonatkoztassunk el kicsit attól, hogy Magyarországon az adóhivatal így áll a potenciális adócsalókhoz az adóalanyokhoz. Amikor vállalkozóvá válik valaki a mai Magyarországon, akkor bevállalja, hogy amíg a vállalkozása fel nem fut annyira, hogy a menedzsment vigye helyette, addig járhat úgy mint én, és a napi 13-15 óra güri után az adóhivatal még b***ni viszi! 
Hasonlóképp minden szakmának megvannak a maga hátulütői. Az autószerelő vállalta, hogy olajos lesz a keze, a kőműves tudja, hogy időnként fel kell vinni 4 téglát a negyedikre, a kereskedelmi dolgozó meg vállalta, hogy mindent megtesz a vevőért. Ha a vevő olyan, mint én, akkor azt kel megoldani, hogy a vevő tudjon vasárnap is vásárolni.
 
Nem ragoznám a témát, mert nekem semmi problémám a kereskedelmi dolgozókkal. Annál inkább van bajom annak a  "szakmának" a felkent művelőivel, akik a naiv énem szerint azt vállalták, hogy olyan törvényeket hoznak majd, hogy nekünk, az egyszerű hétköznapi embereknek (is) jó legyen. Vagy legalább átlagosan valamivel jobb. Persze a naiv énemet már én sem tudom komolyan venni! A reménykedő énem szerint azok ott fenn azért vannak, hogy valami kompromisszumos megoldást készítsenek, ami senkinek sem tökéletes, de amiben minden érdekelt kap valamit, amivel már ki tud egyezni. Sajnos egyre inkább azt látom, hogy a mai magyar rögvalóságban a kompromisszum az amolyan a kecske is megdöglik és a káposzta is megrothad stílusban valósul meg. A Rossz nyelvek szerint az ilyen esetekben mindig kiderül, hogy az egyik döntnök valami rokona épp temetkezési vállalkozást indított, a másik valami haverja meg a komposztáló bizniszben halmoz megmagyarázhatatlan módon sikert sikerre. Már csak az hiányzik, hogy mi kecskepárti vásárlók az adóhivatal stílusában osszuk ki a káposztapárti eladókat.

 Lássuk hogy nézne ki valami ilyesmi EPP országában:

Mondjuk felmerül az igény, hogy a kereskedelmi dolgozók számára a hétvégi pótlék - szabadnap vonalon kellene kompromisszumot találni. Nem érzem magam elég okosnak, hogy megmondjam, kinek hány szabad vasárnap járjon. De ötletelni tudok, és lazán indítanék valami olyannal, hogy havi 1. vasárnap +50% extra pénzt ér, a második +100%-ot, a harmadik +500%-ot, a negyedik meg elvehetetlen. Esetleg valami gyerektől függő faktort is vinnék a dologba. Sőt szabad szombatokat is adnék, mert a szombat az a nap, amikorra a családi programok jelentős részét szervezik. Felmérném, hogy mivel járna ez?

• A Boltnak el kellene döntenie, hogy ezen feltételek mellett hányszor tud kinyitni.  

• Nekem vásárlónak meg az eddiginél is kevesebb eladó és nyitva tartó pénztár lesz a kompromisszumos veszteségem vasárnaponként. vagy csak minden második Madaras Tecso lenne nyitva, és indulás előtt fél percet el kell töltenem az interneten, hogy megtudjam.mire számíthatok.
• Az is lehet, hogy egy csomó diák kevésbé adósodna el a diákhitelével, mert lenne biztos munkájuk hétvégére,  

Én ezt mindet elfogadható kompromisszumnak érzem, de nem az ÉN számít, hanem MI! Ez kéne legyen a képviseleti demokráciánk sarokköve! Nem szabad ráerőltetni az emberekre valamit még akkor sem, ha ÉN azt gondolom, hogy nekik az jó! Tehát a jót akarok tenni a kereskedelmi dolgozókkal jeligével ellátott ötletemet egy megfelelő gondolkodói csoport elé tárnám, és valahogy kialkudnánk, hogy menny az annyi, és milyen egyéb szabályokhoz kellene még hozzányúlni, hogy kerek legyen az egész.

Itt jön még egy lényeges lépés! Megkérdezném az érdekelteket, hogy hogyan fogadnák az ötletemet! Pl. ha lenne egy erre szakosodott cégem, akkor velük végeztetnék egy reprezentatív felmérést. És ha már elköltöttem egy rakat pénzt a felmérésre, akkor annak az eredményét figyelembe venném. És nem úgy, hogy ha mást mutat, mint amit kitaláltam, akkor titkosítom, mert a temetkezési komposztáló haverok ezt "sugalmazzák".  És itt van az a pont, amikor az ötlet simán elvetélhet. Simán lehet, hogy az érdekeltek nagy része a háta közepére sem kívánja az egészet.

 Jó hosszan körbeírtam a véleményemet, pedig a lényeget idézhettem volna pl. Hofitól is:

"A fejtől büdösödik a láb! Ja a lábfejtől!"

A vasárnapi mizéria számomra egy újabb megerősítés, hogy egymás savazása helyett odafenn kéne rendet rakni, elzavarni a temetkezési  komposztálók komáit és egy új szemléletű modern kormányzást kialakítani olyanokból, akiknek mi egyszerű emberek is számítunk.